Hívj minket most

+36 21 201 0038 

Mit kell figyelembe venni egy fóliasátor elhelyezésénél?

Ideális esetben, sík talajra szokás a fóliaházat/fóliasátrat helzeyni. Két okból nem ajánlott a lejtőre helyezés: egyrészt a szerkezet szilárdsága, másrészt az öntözés egyenletessége miatt. Az 5%-nál nagyobb lejtő, csökkentheti a szerkezet ellenálló képességát, valamint az egyenletlen öntözés negatívan hathat a növények fejlődésére.

Elhelyezésnél, fontos figyelembe venni az áram- vagy vízforrások közelségét, a szennyvíz elvezetésének lehetőségét (az öntözőrendszerekből). Téli termesztéshez, ajánlott legalább 6 órányi napsütés naponta. Fontos, hogy semmilyen tényező ne akadályozza a fény bejutását a fóliasátorba, mint például egy erdő vagy magas épületek közelsége.

 

Számít a fóliasátor/fóliaház égtájak szerinti elhelyezése?

Az észak-dél irányú elhelyezés a legjobb, de ez a szempont csak a nagy (> 1 ha), ipari üvegházak esetében mérvadó, ahol a fekvésnek köszönhető terméskülönbség több száz kilogramm áru lehet.

 

Szükséges az építési engedély?

A termék jellegétől (fóliasátor/fóliaház) és a lefedett területtől függően, a romániai helyi hatóságok kérhetik az építési engedélyt. Fóliaházainkat könnyű, lebontható szerkezetnek tekintik, mível a tartóoszlopok és az ívek lefogatása csak pontalapot igényel.

Érdeklődje meg annál a helyi hatóságnál, ahová a telke be van jegyezve, milyen iratokra vagy engedélyekre lesz szüksége. A Sere Transilvania bíztosítja az építési terveket és az összes szükséges műszaki rajzot az általa gyártott termékekhez.

 

Mi a különbség a fóliasátor és fóliaház között?

Elvileg a fóliasátor, fóliával borított, gyakran fűtetlen kertészeti szerkezet, mely egyetlen alagútból áll és szélessége 5-10 méter között változik, a hossza pedig akár 100 méterig terjedhet. A fóliasátrakat, alagút alakjuk miatt, nem veszélyezteti a hóterhelés miatti összeomlási veszély. A fóliasátrakat hideg üvegházaknak is nevezik.

A melegház, üveggel vagy fóliával borított szerkezet, amely több alagútból/modulból áll. Az üvegházak/fóliaházak többnyire fűtési rendszerrel rendelkeznek és ipari méretű termelésre hivatottak. Mível moduláris szerkezetekről van szó, ajánlott a téli évszakban fűteni őket, a hó okozta túlterhelés, így az összeomlás veszélye miatt.

 

Milyen vápamagasságot kellene válasszak?

Ezt az Ön által termesztett növénykultúra típusa és termesztési módja határozza meg: talajban vagy hidroponikusan. Ha magas növények termesztésére szakosodott, melyek határozatlan növekedéssel bírnak, mint az uborka vagy a paradicsom, ajánlott magas fóliaházat választani, amelynek vápacsatorna magassága 3,5-5 m között választható. Alacsony növények, például saláta, retek vagy petrezselyem esetében a 2,35 m vápamagasság elégséges. Ha különböző típusú növényeket akar termeszteni, akkor javasoljuk a 2,95 m vápamagasságot.

A fóliaház megrendelése előtt érdemes tanácskozni egy, a termeszteni kívánt kultúrára szakosodott szakemberrel. Hidroponikus növénytermesztés esetében magas, multitunel vagy blokkrendszerű fóliaházakat javasolunk, 3,5-5m-es vápamagassággal.

 

Melyik természetes szellőztetési megoldást válasszam fóliasátramba vagy fóliaházamba?

Az fóliaházaknak vagy fóliasátraknak lehetnek oldal- vagy tetőnyílásaik. Ezeket a szerkezet szélessége és hossza szerint választják: részben vagy mindkettőt egyszerre.

30 m hosszúságig, a fóliasátor végein lévő dupla lengőkapukon keresztül történő szellőzés elegendő megoldás lehet. Nagyobb hosszúság esetén, kötelező módon, felcsavarható oldalszellőzőket ajánlunk. A több alagútas, multitunel vagy blokkrendszerű fóliaházaknál a gerincszellőző alapfeltétel a hatékony szellőzés megoldására a meleg évszakban. Esetenként ajánlott, a gerincszellőzőt a feltekerhető oldalszellőzőkkel kombinálni, különösen paradicsomtermesztés esetében.

 

Üveg vagy folia?

Az üveg előnye az időtlen fényáteresztő képesség, de ez rendszeres tisztítást feltételez. Továbbá, mível az üveg nehéz, egy üvegház szerkezete sokkal robusztusabb kell legyen és ezért drágább is, mint egy fóliaház szerkezete.

A fóliának, az üvegével megegyező átlátszóság mellett az az előnye, hogy nem szakad el jégesőben, mível rugalmas (> 500%). Ezenkívül jobban ellenáll a hóterhelésnek is. A fólia hátránya, hogy a porlerakódás és a mikrokarcolások miatti fokozatos homályosodás vehető észre, ezért 5-6 évente cserélni ajánlott.

Az üvegborítású melegházak előnyei kezdenek csökkenni a fóliával borítottakéhoz képest, főképp a kertészeti célra kidolgozott agrofólia tulajdonságai miatt, melyek közül a legfontosabb az üveggel megegyező fényáteresztő képesség. A légpárnával ellátott duplafólia pedig, egyértelműen a fóliával borított melegházak javára dönt: az üvegborításhoz képest 4-7 Celsius fokos többlet hőszigetelést nyújtva. Ezenkívül, a fólia négyzetméterenkénti költsége többszörösen alacsonyabb, mint az üvegé.

 

Melyek a duplafólia előnyei?

Termikus előny - a felfújható fal lehetővé teszi a hőmérséklet-visszanyerést úgy a hideg, mint a meleg időszakban, ezáltal csökkentve a hőmérséklet stresszhatását a növénykultúrára. A hideg időszakban a dupla, felfújt fal körülbelül +4 - +7 Celsius fokot takaríthat meg a külső hőmérséklethez képest.

A fényszórás előnye - a duplafóliás, légpárnás fal kedvez a fény diffúziójának, és magas, 91% -os átviteli együtthatóval rendelkezik.

A mechanikai előny - a dupla fal, a két fólia közötti légpárnán keresztül, csökkenti a szél okozta mechanikai kopás hatását és nyújtja a fólia élettartamát.

Alapvetően, ezek az előnyök jelentős megtakarításokat jelentenek azoknak, akik fóliaházakat vagy fóliasátrakat fűtenek (hektáronként több ezer euró egyetlen hideg évszakban). Azoknak pedig, akik nem fűtik a fóliaházakat, de korai keltetést szeretnének, a duplafólia egyszerűen lehetővé teszi a termesztési időszak meghosszabbítását, évadonként gazdagabb termést eredményezve.

 

Az eladási ár tartalmazza a szerelést/telepítést?

Az ár a fóliasátor és/vagy fóliaház telepítését nem tartalmazza. A Sere Transilvania egy gyár, amely fóliaházak és fóliasátrak, kocsibeállók, raktárhelységek gyártásával foglalkozik. Az összeszerelést partnercégek biztosítják.

A fóliasátrak összeszerelése meglehetősen egyszerű: a csatlakoztatható csövek, csavarozással, hegesztések nélkül rögzíthetők, így a legtöbb vásárló döntése, hogy saját maga állítja össze a válastott fóliasátrat. Ha szükséges, műszaki igazítást vagy "kulcsrakész" telepítést tudunk ajánlani (az ár a felszíntől, a felszereléstől és a megtett távolságtól függően változik).

A többhajós fóliaházak telepítése sokkal bonyolultabb, különösen, ha figyelembe vesszük az ernyőrendszereket, az automatizált felső nyílásokat, a hidroponikus öntözőrendszereket stb. Itt a műszaki segítségnyújtás ajánlott, amennyiben nem egy professzionális szerelőcsapat végzi a telepítést. A szerkezet telepítésének árát a műszaki megoldások, a fóliaház felszereltsége és felülete, valamint a kiszállási távolság függvényében számolják.